Már megint kinek az ágyában ébredtem?

Szép, magas, kék szemű. Izmos, jóképű, vicces, intelligens… 4 pohár hárslevelű, csodás környezet.

Ja, hogy egyikünk sem a párával élvezi egy csütörtök este örömeit? Spongyát rá.

4 és fél óra felszabadultság. „Elvarázsolsz” – mondja, mielőtt átpattan melléd az asztal túloldaláról, és úgy megcsókol, hogy beleremeg mindened. Mesélsz valami hülyeséget, de már a nyakadon sportol a szája, amitől nem tudsz befejezni egy mondatot.
„Szép vagy, gyönyörű vagy, laza vagy, téged ne lehetne szeretni?” – mondja a következő pohár közben.
És innentől nem kérdés, mit válaszolsz arra a kérdésre, hogy „Hozzám?” Hova lehetne máshova? :O

És meg is érkezünk. A kocsiban szorongatja a kezem, óriás kék szemeivel elbűvölően néz. A lakásban fél perc alatt megszabadít mindenemtől, pár forró csók, majd közölöm, hogy azért lezuhanyoznék. Egy törölközőben érkezem a nappaliba, onnan áthúz a hálóba, és azt mondja, megérdemlem, hogy megmasszírozzon. Persze, hogy megérdemlem 🙂
Értő kezekkel dörzsöli a hátamba, fenekemre a masszázsolajat, közben morog valamit a csodálatos testrészeimről.
Nyilván már a csókok alatt sikerült felmérni, hogy milyen lenti adottságokkal rendelkezik, nem is csalódtam, végre ismét valaki, aki megfelel. Simogat, harap, ölel, csókol. Juj, de hiányzott ez a szenvedély, hogy valaki igazán akarja a testem, de azzal is törődjön, hogy Nekem jó legyen.
És végre bennem van. Továbbra is dicsér, meglepődik, hogy mennyire aktív vagyok. Végre visszatért a régi énem, újra önmagam vagyok, önmagam lehetek. Kibújik a vad szöszi, akit én magam is imádok.
Aktív, élvez mindent, gátlástalan, erkölcstelen. Tudja jól, hogy ez ennyi, és már megint belement. A pillanatnyi (vagy pinanyalatnyi?) gyönyörök kedvéért.
Imádom, ahogy ölel, ahogy csókol, ahogy körbevisz a lakásban, mintha pehelysúlyú balerina lennék. Közli, hogy veszélyben lennék, ha a barátnője lennék, mert állandóan csak dugná a gyönyörű testem.
Hajnal 3. Még mindig nem alszunk, pedig legkésőbb fél 7-kor fel kell kelnem, ha időben be akarok érni. Összebújva beszélgetünk, cirógat, játszik a hajammal, néha megpuszil. Elalszom a karjaiban.
Reggel van. Hátulról hozzám bújik, simogat, érzem, hogy áll a farka. Hátulról dugunk, morog a fülembe mindenfélét, tökéletesen ért a nyelvemen, tudja, mikor, mit akarok. Gyönyör…
Elmegyek zuhanyozni. Józanul ismét szembesülök azzal, amit mindig is tudtam. Nincs egyedül. Találok női tusfürdőt, ékszerek vannak a polcokon, egy kosárban hajgumik. És szöget üt a fejemben a jól ismert kérdés, „már megint kinek az ágyában ébredtem?”