Élet egy önző barommal – érdemes?

Szárnypróbálgatásaink alkalmával rájövünk, rengeteg féle ember (pasi) van és sajnos, egyik sem tökéletes.

Mai történetünk főszereplője egy önző példány. Kedvenc szava az ÉN és annak különféle formái. (enyém, nekem, velem, hozzám, én, én, én, én) Képes venni magának fél kiló gyümölcsöt, és kérdés nélkül befalni otthon. Ha mégsem bírja megenni, akkor közli a párjának tekintett nővel, hogy „megeheted a maradék ribizlimet”. Hát nem édes?

Teljes kiszolgálást vár el, és úgy érzi, cserébe rengeteget ad. Holott nem ad semmit, csak szavakat, amikor veszélybe kerül a helyzet, mert a mosó-, vasaló-, főzőnő fellázad ellene.

Megy a saját feje után, amikor jobb programja van, a nő és vágyai a háttérben, ha épp a nő talál jobb programot, akkor duzzog, hogy ő mit fog csinálni addig egyedül otthon? (elmegy a sunyiba)

Több hónap próbálkozás után úgy érzem, ennyire önző, egyke pasival lehetetlen élni. Pláne ha bejön a képbe egy kis depresszióra való hajlam és ráadásképp még egy-két nehezítő tényező. (Pl. egy exfeleség és egy kisfiú.) Exfeleség, annak ellenére, hogy évekkel korábban ő lépett ki a kapcsolatból, gyerekestül, pénzestül most mégis veri magát. Az új nő (én) természetesen ronda, egy bájos Brünhilda, semmire sem alkalmas, unalmas, meg kellene csináltatnia a haját, fogát. Pasi szerint ez ne bántsa „újnőt”, ez van, ezt kell megszokni.

Őszintén? Miért kellene ezt bárkinek is megszoknia?